Az új múzeum
tervrajzát Simon József isaszegi építész társadalmi munkában készítette
el. Az építkezést a község lelkes lakói, a Múzeumbaráti Kör tagjai, a
Honismereti Szakkör tagjai, szervezetek végezték. Meleg emberi
összefogással és akarással kétévi munka után felépült, s az új Falumúzeum 1982. október 2-án ünnepélyesen megnyitotta kapuit.
"Megszentelt ház ez, a kultúra háza hol elődeink élete, nemes harcaink emlékei találhatók". Ezzel megvalósult Szathmáry Zoltán életműve.
A
Múzeumbarátok Köre tagjai az építkezésnél kifejtett munkájukért a Pest
Megyei Tanács Közművelődési díját vehették át. Szathmáry Zoltán a
Parlamentben kapott magas állami kitüntetést.
A legnagyobb
elismerés mégis csak az, hogy hálával áldozhat a későbbi nemzedék
emlékének, mert nem hal meg az, aki másokra költi dús élte kincseit,
akinek honszerelme példamutató.
Mikor 1989-ben elhunyt igazán éreztük az ő valamikori sorait: "Ha a földi életből már el kell mennem, és az élők keresnek majd, mondják szükség lenne rád, hiányzol, akkor elhiszik és érzik, értük is éltem".