Isaszegi Szent István templom
Isaszeg lakosságának többségét hagyományosan a római katolikus vallás
hívei teszik ki. Napjainkban a katolikusok vallásukat két templomban is
gyakorolhatják. A város régi, műemlék temploma a XII. században épült
és Szent Márton tiszteletére szentelték, átalakított formában, de ma is
használatban van. A növekvő Isaszeg számára ez az épület a XX. század
elejére már szűkösnek bizonyult, így 1937-ben elhelyezték az épülő új
Szent István-templom alapkövét, ami a hívek áldozat-vállalásának szép
példájaként készült el. Az alapokhoz először nagy fáradsággal
mesterséges dombot emeltek a völgyben épült templomhoz, fenntartva azt a
hagyományt, hogy a templomnak ki kell emelkednie környezetéből.A katolikus templom Az elmúlt évtizedekben a templomot folyamatosan korszerűsítették, hogy megfeleljen a modern igényeknek. 1986-ban helyére emelték a földön összeszerelt toronysisakot. Az utóbbi négy évben felújították az elektromos hálózatot, hangerősítőket szereltek fel, s a fűthető templomban télen sem kell dideregniük a híveknek. Takács István mezőkövesdi templomfestő 1982-ben elkészítette a freskókat, a keresztút képeit. Az oltárképen egy régi isaszegi népviseletbe öltözött család, az 1849-es híres csata tüzére és vörös sipkás katonája láthatók. Ők a tanúi a főjelenetnek, amint István a Szűzanya oltalmába ajánlja az országot. Az országban egyedül itt örökítették meg a vörös sipkások emlékét, s a képhez azóta is elzarándokolnak mai utódaik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése