Isaszegi református templom
A református vallás az eredendően katolikus Isaszegen az 1900-as évek
elején tudott gyökeret verni, amikor Budapest ipari fejlődésének és
munkalehetőségeinek köszönhetően távolabbi vidékekről is egyre többen
költöztek be a fővárostól vonattal egy órányi távolságra lévő
településre. A reformátusok számának növekedése az első és a második
világháború borzalmai után megugrott, amikor a történelmi
Magyarországnak a trianoni békediktátummal elszakított részeiből
Isaszegre is számos, magyar nemzetisége miatt otthonából menekülni
kényszerült család költözött. A református gyülekezet 1945 után
erősödött meg annyira, hogy a templomépítés lehetősége megteremtődött. A
kormány támogatásának, az egyházkerületi gyülekezetek felajánlásainak
és az egyházközségi tagok adakozásainak köszönhetően a templom az
1848/49-es forradalom és szabadságharc 1849. április 6-iki, az osztrákok
felett magyar győzelmet hozó isaszegi csatájának századik évében,
1949-ben került felszentelésre. Nem számít ugyan különleges műemléknek,
de a falán elhelyezett 1848/49-es emléktábla miatt sokan keresik fel
nemzeti és városi ünnepségeinken a „Magyar Szabadságtörekvések
Emléktemploma” néven is ismert helyet. Az Isaszegi Református
Egyházközség a Dunamelléki Református Egyházkerület Északpesti
Egyházmegyéjéhez tartozik. Jelenleg már közel ezer református hívő él a
városban, így ez számít a második legnépesebb gyülekezetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése